A múlt heti pofon után, csapatunk egy pontban hozzánk közel álló csapat ellen folytatta szereplését. Folytatva az új felállási formát jólindult a meccs hisz a 4p megszereztük a vezetést Bakondi Péter révén, aki csodás paszt váltott gólra. 0-1 Percről percre nőt a labdabirtoklási fölényünk és ezzel a gólhelyzeteink száma is, de a végén mindig hiba csúszott. Majd elérkezett a 23p és ismét Bakondi Péter volt jókor jó helyen és egy szintén szép paszt értékesíteni tudott 0-2.

A félidő második részében a hazai csapat egyre többet támadott, de csak két helyzetig jutott, amit végül a kapusunk, illetve a védelem megoldott.

Így a félidő (0-2 nekünk).

A második játékrészben aztán a hazai csapat mindent megtett az egyenlítésért, de ez csak mezőny fölényben és szórványos kapura lövéssel tették. Emellett mi is dolgoztunk ki gólhelyzeteket, amiket mi is kihagytunk. Majd a félidő vége felé a 72p  egy hazai csapatnak megitélt büntetővel szépítettek 1-2. Nem sokkal később pedig egy szabadrúgást értékesítettek, de a játékvezető újra rúgatta, de az ismétlést jól levédekeztük amiből így  nem lett  gól.

A végére akadtak még izgalmak de sikerült CSAPATKÉNT nyernünk.

HAJRÁ KÜLKER SC