Labdarúgás

Labdarúgó szakosztályunk a nyolcvanas évek derekától a mai napig Békési László szakosztályvezető irányítása alatt működik. A korábbi idők jobb eredményeit lefedik az utóbbi évek gyengébb szereplései és így hosszútávú sikerek nélkül döcögnek a Külker futballcsapatai. Sőt, sajnálatos változások végett a megmaradt felnőtt csapat a Blasz IV.-ben szerepel. Ám terveink között szerepel e szakosztály eredményes működéséhez szükséges változtatások véghezvitele. Vámos László, volt NB.1-es kapus – aki több mint 300 mérkőzésen vett részt a Ferencváros, Siófok, Békécsaba csapataiban – edzői munkájában is bízva tekintünk előre a jobb szereplés reményében. Az öregfiúk csapata a bajnokság északi csoportjában szerepel. Jelenleg két csapat működik a szakosztályon belül. A továbbiakban terveink szerint fiatalabb korcsoporttal bővítenénk labdarúgó szakosztályunkat az utánpótlás nevelés fontossága érdekében. Futballistáink az edzéseiket, hazai mérkőzéseiket a csillaghegyi bázisunkon a Márton úti sporttelepünkön végzik.

A Blasz 4. osztályában szereplő csapat a 2011-12. évben hosszú évek után sikeresebb szezont tudhat maga mögött Kovács Krisztián irányítása által, ugyanis a csapat a harmadik helyezést érte el a bajnokságban!

A szakosztály a 2012-13.- évi bajnokságban 1 felnőtt csapattal indult a BLSZ IV. osztályában. Csapatunk a hetedik helyen fejezte be a bajnokságot, bár az eredmények szerint a harmadik helyen végeztünk, sajnos egy hibás sportorvosi miatt a pontlevonás következtében végeztünk hátrább.
A következő szezonban újra indulunk jobb eredmények reményében!

A csapat kerete jelenleg 21 igazolt játékosból áll. A 2013/14. évi bajnokságban szintén a BLSZ IV. osztályában neveztünk és csapatunk a nyolcadik helyen végzett.

Reméljük, hogy a jövő évadban dobogós helyen tudunk majd zárni!

A 2015-2016. évi labdarúgó bajnokságban egy felnőtt csapat a BLSZ IV. osztályban indult. A bajnokságban ismét dobogós helyen végeztünk. A CSAPAT bronzérmes azaz a III. helyezést érte el. Az igazolt versenyzők száma: 23 fő felnőtt.
A 2016- 2017. évi bajnokságban továbbra is egy felnőtt labdarúgócsapatot nevezünk a BLSZ IV. osztályban.

A 2016-2017. évi labdarúgó bajnokságban egy felnőtt csapat a BLSZ IV. osztályban indult. A bajnokságban ismét dobogós helyen végezhetünk. Jelenleg negyedik helyen vagyunk 1 pontra lemaradva a harmadik helyről, még egy forduló van hátra. Az igazolt versenyzők száma: 28 fő felnőtt.
A 2017- 2018. évi bajnokságban továbbra is egy felnőtt labdarúgócsapatot nevezünk a BLSZ IV. osztályban.
A Szakosztály vezetésében változás történt. Békési László szakosztályvezető lemondását követően Kelemen Zoltán lett az új szakosztályvezető.

A 2017-18 évi bajnokság őszi mérkőzései:

Budatétény II. – KÜLKER SC            2017.10.08. 14.00 óra Budatétény
KÜLKER SC – MUN SE II                 2017.10.14. 14.00 óra Külker pálya
KÜLKER SC – Nagytétényi Kohász II. 2017.10.21. 13.30 óra Külker pálya
Csabagyöngye – KÜLKER SC            2017 10.29. 17.00 óra Panoráma Sportközpont
KÜLKER SC – Romhány SE              2017.11.04. 13.30 óra Külker pálya
Dinamo Torpedo – KÜLKER SC          2017.11.11. 13-30 Óra Elektromos SE pálya
MAC – KÜLKER SC                          2017.11.25 még nincs időpont