A BLSZ IV. osztályú Foci csapatunknak remekül indult a Tavasz, egy kis megtorpanással.

Pestújhely ellen kezdtük a tavaszi szezont. A télen ellenfelünk átalakult, de mi csak magunkkal foglalkozva vágtunk bele a meccsbe.

Szép és energikus játékkal helyenként magasabb szinteket idézve játszottunk és ennek eredménye a 9 lőtt gól. A kapott gólunkat leszámítva a védekezésünk rendben volt. Megérdemelt győzelmet arattunk.

PESTUJHELYI SC – KÜLKER SC 1-9

g: Nagy R 3, Bakondi P 2, Dr Dénesi A 2,   Agustadwi Yogi,  András B, 

Hazai pályán az újabb győzelem!

Tavaszi második bajnoki mérkőzésünkön, a Kormányőr SE csapatát fogadtuk.

A vendégek nagy elánnal kezdték a mérkőzést, mi türelmesen kivártuk míg hibáznak. Ez jó taktikának bizonyult hisz a félidőre már 4 gólos előnyre tettünk szert. A második félidőben pedig már teljesen mi irányítottuk a mérkőzést, itt igaz csak két gólt szereztünk, de annál több helyzetet hagytunk ki.

KÜLKER SC – KORMÁNYŐR SE 6-0

g: Nagy R 2, Gera G, Kasza Sz, Dr Dénesi A, Bakondi P

Vereség a FFC II ellen 2024.03.17-én este!

Hazai pályán fogadtuk a FFC II csapatát. Ősszel igen izgalmas mérkőzésen sikerült őket a 90 p-ben  szerzett góllal legyőzni.

Ez a meccs sem ígérkezett könnyűnek, ennek ellenére álmosan és körülményesen kezdtünk. Ennek pedig meg is lett a következménye. A vendég csapat félóra alatt mattolt minket, nekünk erre csak pontatlan befejezés volt a válaszunk.  Félidő 0-3 a vendégeknek.

A második játékrészben aztán felébredtünk.  Hamar jött a szépítés 54p András Á révén. De a 64p már 1-4 áll a képzeletbeli eredményjelzőn. Onnantól kezdve rengeteg támadással próbáltuk bevenni ellenfelünk kapuját, de csak a 77 és a 90p ben Dénesi A góljai kozmetikázták az eredményt,

A vége sajnos vereség.

KÜLKER SC – FFC II 3-4

g: Dénesi András 2, András Áron

Gratulálok a vendégcsapatnak.

Mi pedig a következő mérkőzésen igyekszünk kozmetikázni a mai eredményen.

Fölényes győzelem!

Idegenbe látogattunk a Közgáz csapatához. Célunk nem volt mást mint, hogy kijavítsuk az előző heti blamánkat. Meccs előtt minden múltkori hibát átbeszéltük.

Ennek megfelelően kezdtük a mérkőzést is. Ami olyan jó sikerült, hogy röpke 20p alatt három gólt szereztünk. A 8p András Á. a 11p Bakondi P., illetve 18p szintén Bakondi P. Nagy mezőnyfölénybe játszottunk de egy szöglet után a 26p ellenfelünk szépített. De hamar jött az újabb gólunk büntetőből 32p Olajos N.

Félidőben 4-1 nekünk.

A félidőben egy – két hibát megbeszéltünk. Ez olyan jól sikerült, hogy a 47 és 48 percekben Gera G szép támadások végén betalált. Majd egy szabadrúgás révén a hazaiak betaláltak a 61p ben. De erre is volt válasz a részünkről a 68p Seregi J is betalált.

Ezután még pár helyzetet mi is és ellen felünk is kihagyott. DE a vége

KÖZGÁZ SC – KÜLKER SC  2-7

g: Gera G 2, Bakondi P 2, András Á, Olajos N, Seregi J.

A KÖZGÁZ SC csapatának további sok sikert. 

Mi pedig megyünk tovább.